“Egy igazán jó céget szerettünk volna, ehhez pedig pénz kell.”
A Nyereséges Vállalkozás Podcast 16. epizódja egy igazán értékes vállalkozói tudásanyag lett. A Laptopszaki két alapítója, Malatidesz Zsolt és Szegedi Tamás enged betekintést a kulisszák mögé. Elmesélik a cég történetét: a 2011-es alapítás után részesei voltak a 10 éven át tartó gazdasági növekedésnek, majd sok vállalkozáshoz hasonlóan ők is komoly kihívásokkal találták szembe magukat az elmúlt 3 évben.
A vállalkozást ők is úgy kezdték, ahogy mindenki: a számok szintjén “csak” a bevételre fókuszáltak. Bár minden évben sikerült nyereséggel zárniuk, a nyereség fókuszt a tapasztalat hozta meg számukra. Az mindig fontos volt nekik, hogy olyan céget építsenek, ahova nem csak nekik – mint a cég tulajdonosai és vezetői – jó érzés bemenni, hanem a munkatársaknak és az ügyfeleknek is. Emiatt rájöttek, hogy ha igazán jó céget akarnak építeni, ahhoz pénz, illetve profit kell.
Míg a tavalyi évben a költségek optimalizálására és a céges hatékonyságok javítására fókuszáltak, idén (2023) újra a növekedést helyezték előtérbe. A beszélgetésben említik is azt a tapasztalatukat, hogy mekkora ereje van a fókusznak és a figyelemnek: mivel 2022-ben nem tudtak a bevételre fókuszálni, így nem is igazán növekedtek abban a cégben. Persze ezt nem bánják, mert amilyen feladatokat abban az évben elvégeztek, annak élvezik a gyümölcseit most.
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!
▶Spotify: kattints ide
▶Apple podcasts: kattints ide
▶Youtube: kattints ide
A Laptopszaki weboldala: https://www.laptopszaki.hu/
Podcast vendég: Malatidesz Zsolt és Szegedi Tamás