Mit érdemes tudnod rólam?

Ha korábban nem hallottál rólam, akkor itt érdemes kezdened!

Ki az a Csehil Ádám, miben – miért – és hogyan akar segíteni Neked?

Ezen az oldalon

  • megismerhetsz engem, hogy ki vagyok
  • megismerheted, hogy mivel foglalkozom
  • elmondom, hogy ezt miért tartom fontosnak
  • megtudhatod, hogy mindez honnan jön
  • azt is megtudhatod, hogy hogyan kerültem erre a pályára
  • arról is olvashatsz hogy mi a MIÉRT ezek mögött, hol érnek össze a szálak
  • végül röviden a “hogyan”-t is érintjük majd

Csehil Ádám

Ki vagyok és mivel foglalkozom?

Üdvözöllek, engem Csehil Ádámnak hívnak. Én vagyok a Nyereséges Vállalkozás Podcast házigazdája, a Your Profit Consulting Kft. alapítója, illetve – értelemszerűen – a nyeresegesvallalkozas.hu alapítója.

Igazából abban segítek a vállalkozó/cégvezető ügyfeleimnek, hogy átláthatóbb és nyereségesebb vállalkozást építsenek. Teszem ezt a kontrolling szemlélettel, a kontrolling eszköztárával illetve az erős tulajdonosi szemléletemmel.

Az elmúlt években volt szerencsém együtt dolgozni milliárdos EREDMÉNY-t termelő cégekkel, és 50-100 milliós bevételt és minimális nyereséget termelő vállalkozásokkal is.

Dolgoztam gyártó, kereskedő és szolgáltató cégekkel is. A feladat mindenhol egy kicsit más, úgymond “cégspecifikus”, a cél azonban iparágtól és cégmérettől függetlenül közös: a nyereség és az átláthatóság növelése.

Csehil Ádám

Ki vagyok és mivel foglalkozom?

Üdvözöllek, engem Csehil Ádámnak hívnak. Én vagyok a Nyereséges Vállalkozás Podcast házigazdája, a Your Profit Consulting Kft. alapítója, illetve a nyeresegesvallalkozas.hu alapítója.

Igazából abban segítek a vállalkozó/cégvezető ügyfeleimnek, hogy átláthatóbb és nyereségesebb vállalkozást építsenek. Teszem ezt a kontrolling szemlélettel, a kontrolling eszköztárával illetve az erős tulajdonosi szemléletemmel.

Az elmúlt években volt szerencsém együtt dolgozni milliárdos EREDMÉNY-t termelő cégekkel, és 50-100 milliós bevételt és minimális nyereséget termelő vállalkozásokkal is.

Dolgoztam gyártó, kereskedő és szolgáltató cégekkel is. A feladat mindenhol egy kicsit más, úgymond “cégspecifikus”, a cél azonban iparágtól és cégmérettől függetlenül közös: a nyereség és az átláthatóság növelése.

Miért fontos a nyereség?

A nyereség azért fontos, mert a nyereségből tudsz igazán gazdálkodni és nagy(szerű) dolgokra pénzt fordítani. Olyan dolgokra gondolok, mint

  • fejlesztés és beruházás – azért, hogy még jobb legyen a céged és még több értéket tudj teremteni
  • megtakarítás képzése a cégben – azért, hogy ha bármilyen nehéz időszak beüt, vagy változik valami a piacodon, akkor is fenn tudjon maradni a céged
  • megfelelően értékelni és jutalmazni a munkatársaid teljesítményét – azért, hogy veled maradjanak, hogy számíthass rájuk, hogy jól érezzék magukat és, hogy ne kelljen a pénzen aggódniuk, tudjanak a feladatukra fókuszálni
  • jótékonykodni – van, akinek ez is fontos!

Mindezek mellett van még két kulcstényező, ami miatt fontos a profit

  • hogy tudj a KÜLDETÉSEDRE fókuszálni
  • hogy haza tudj vinni annyi OSZTALÉKOT, amennyit szeretnél

Akár a küldetésedért dolgozol, akár minél több pénzt akarsz hazavinni, akár mindkettő fontos számodra: nyereség nélkül nem fog menni!

Miért fontos az átláthatóság?

Azt hiszem azt sikerült átadni, hogy miért érdemes dolgozni a céged nyereségén, de miért fontos az átláthatóság?

Furcsán hangozhat egy gazdasági szakembertől, aki számokkal (és Veled, az emberrel is!) dolgozik: azért fontos az átláthatóság, hogy nyugodtan aludj!

Ezt nem én mondom, hanem az ügyfelek jelzik vissza. Egyszerűen sokkal nyugodtabb vagy vállalkozóként, ha tisztán látod, hogy

  • hogy álltok, milyenek az eredmények
  • és ennek mi az oka.

Akár épp negatív a céges bankszámla, akár annyi pénz van rajta amennyi még sosem volt, fontos látnod azt, hogy ez miért van, jó irányba haladtok-e, kell-e valamin változtatni.

Honnan jön ez az egész?

Mióta foglalkoztat a munka és a pénz világa, azóta mindig érdekelt, hogy hogyan működnek különböző vállalkozások, hogyan teremtenek értéket a vevőiknek, és, hogy hogyan érnek el magas nyereséget.

Amikor felfedeztem a hivatalos beszámolókat tartalmazó ingyenes weboldalt, az maga volt a kánaán. Cégnév alapján egy csomó cég részletes beszámolóját meg tudtam nézni, és már nem csak annyit láttam, hogy mennyi volt a cég bevétele, hanem a létszámot, a költségeket, és az EREDMÉNY-t is!

Sőt, azt is, hogy vett-e fel osztalékot az adott cég tulajdonosa, és ha igen, mennyit.

Izgalmas és inspiráló volt látni, hogy hús-vér magyar vállalkozók, cégtulajdonosok (olyanok mint Te vagy én!) ki tudnak venni a cégükből évente 20-50-100 vagy akár 1000 millió Ft-ot. Bevallom, még ma is gyakran lecsekkolom a beszámolókat, és gyűlik egy szép lista azokról a cégekről, akiknek érdekelnek a számaik.

Hogyan kerültem a pályára?

Bár gazdasági vonalon tanultam az egyetemen, ott mégis inkább csak érintettük azokat a témákat, amikkel ma foglalkozom. Igazán akkor szippantott be a dolog, amikor az első munkahelyemen kontrollerként kezdtem el dolgozni.

Mikor konkrét pozíció megjelölése nélkül elküldtem az önéletrajzom az ország egyik legnagyobb élelmiszeripari cégcsoportjának, majd felhívtak, hogy egy új, kontrolleri pozíció érdekelhet-e, azt válaszoltam, hogy persze!

Majd rögtön rá is kerestem a Google-ben, hogy mit jelent ez a szó, és mivel foglalkozik egy kontroller…

A cégnél én voltam az első kontroller, rögtön a mélyvízben, egy 3 egységből álló gyártó üzem (akkoriban évi 15-20 mrd bevétel) feltérképezése volt a feladatom kontrolling oldaláról.

Sikerült “belenőni a kabátba”, és néhány hónap után már a tulajdonosnak riportáltam. Itt tanultam meg a gyakorlatban az árképzés, az üzleti tervezés, az utókalkuláció, az önköltségszámítás, a költség optimalizálás (stb.) alapjait.

Mi a MIÉRT és hol érnek össze a szálak?

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor talán nem fog meglepni: volt (és van) egy olyan ambícióm, hogy szeretnék sok pénzt keresni.

Viszont hamar rájöttem arra, hogy ezt valamilyen vállalkozással tudom elérni. Azonban az sokáig nem volt tiszta, hogy mégis milyen saját vállalkozásba kezdjek bele. Ahhoz nem volt tőkém és tudásom, hogy nulláról valamilyen gyártásba kezdjek, vagy kereskedni próbáljak.

Aztán rájöttem valamire: szeretem azt, amivel foglalkozom, és jó vagyok benne. Gyakorlatilag azon dolgozom, hogy az ügyfeleim (vagy korábban a munkáltatóm) minél több nyereséget tudjanak elérni. Hát ettől konkrétabb értékteremtést nehéz elképzelni a B2B piacon, így miért ne alapozhatnám erre a vállalkozásom?

Szóval nem vagyok álszent, pénzt akartam keresni, és úgy gondolom ezzel nincs is semmi baj. Azonban ahogy elkezdtek jönni az első ügyfelek, úgy rajzolódott ki előttem őszinte küldetésként, hogy segíteni akarok a magyar vállalkozóknak – a korábban már említett – átlátható és nyereséges céget építeni.

Ezzel tudok a legtöbb jót tenni, hiszen korábban tisztáztuk, hogy mi mindent lehet kezdeni a nyereséggel és milyen pozitív hozománya van a tisztánlátásnak.

Hogyan dolgozom ezen a küldetésen?

Több úton és módon haladok előre azért, hogy segítsek Neked átláthatóan és nyereségesen vállalkozni. Ezek a Blog, a Hírlevél, a Nyereséges Vállalkozás Podcast, néhány ingyenesen letölthető anyag, és természetesen azoknak, akik velem akarnak dolgozni, a fizetős szolgáltatásaim.

Az ügyfeleimnél belelátok a legbizalmasabb dolgokba is, látom hogyan teremtenek értéket, ehhez milyen és mekkora költségek tartoznak, és hogyan jutnak el a segítségemmel a nyereséghez, vagy ha már „alapból” nyereségesek, akkor hogyan tudjuk növelni azt.

Mindez olyan, mintha minden ügyfél cége egy kicsit az enyém is lenne. Mondanom sem kell, milyen értékes tudást és tapasztalatot halmozok fel időközben.

Podcast megjelenések: amikor én voltam a vendég

Több podcast műsorban is megfordultam már vendégként, ezekből egy kicsit mélyebben is megismerhetsz engem és azt amivel foglalkozom.

A Biznisz Boyz Podcast vendégeként.

A Boomcast vendégeként.

A SocialWings Podcast vendégeként.

Hogyan tovább?

Ha valamilyen szándékkal kapcsolatba szeretnél lépni velem, akkor kattints ide, vagy írj nekem a csehil.adam@nyeresegesvallalkozas.hu címre!

Ha pedig szeretnél értesülni a legújabb tartalmaimról, a nyereség és átláthatóság témájával kapcsolatos gondolataimról, akkor iratkozz fel alább!